Kérdések + Válaszok a Májtisztításról

Mitől szennyezett a májunk?

Nos, rengeteg dolog mérgezi szervezetünket s ezáltal májunkat környezetünkben, hiszen szennyezett a levegő, amit belélegzünk, az ivóvízben is sok káros anyag lehet, az elfogyasztott táplálékainkban is hemzseghetnek a toxinok, de a kozmetikumaink is telis-tele vannak olyan összetevőkkel, melyek sok káros hatással rendelkeznek. Ezek mindegyike eljut májunkhoz is, hiszen neki lenne feladata semlegesítésük, azonban ha túl sok toxikus anyag éri, akkor képtelen ezeket hatástalanítani.

Mit kell tudni a májtisztításról?

A májtisztításra többféle módszer is létezik, ezek némelyike igen drasztikus és megterhelő szervezetünk számára, de léteznek mindenki számára elérhető és véghezvihető módszerek is, amik szelídebb módon képesek méregteleníteni májunkat.

A májtisztító teakeverékek kúraszerűen alkalmazva képesek májunkat megszabadítani a felhalmozódott mérgező anyagoktól. Ilyen méregtelenítő tea készíthető máriatövisből, articsókából, csipkerózsából vagy akár aranyvesszőfűből is.

De számtalan ételünk is erőteljes májtisztító hatással rendelkezik, így ezeket rendszeresen fogyasztva szintén sokat tehetünk májunk és teljes szervezetünk egészségéért. Ilyen májvédő étel többek között  a fokhagyma, a kurkuma, a zöld tea vagy a grapefruit is.

Mivel mindannyiunk szervezete rengeteg méreganyaggal találkozik, ezért mindenkinek szüksége lehet időnként a mája megtisztítására, méreganyagoktól való megszabadítására, hogy regenerálódjanak kimerült májsejtjei, és ismét hatékonyan láthassa el létfontosságú feladatait.

Mik a májtisztítás következményei?

Ha végigcsinálunk egy májtisztító kúrát, akkor számtalan pozitív hatását fogjuk tapasztalni. Először is biztosra vehetjük, hogy emésztésünk helyreáll, így megszűnhetnek a korábban fennálló emésztési-és gyomorproblémáink is.

S mivel a máj méregtelenítésével  együtt epénk is megtisztul – mely kiemelkedő szerepet játszik immunrendszerünk működésében -, így védekezőképességünk is új erőre kap, aminek hatására sokkal hatékonyabban lesz képes felvenni a harcot a különféle gombák, baktériumok és vírusok hadával.

S mivel májunk új erőre kap, s immár méreganyagok hátráltató hatása nélkül képes ellátni létfontosságú feladatait, így minden egyes szerünk is hatékonyabban lesz képes működni, hiszen májunk méregtelenítésével ezek is felszabadulnak a toxinok káros hatásaitól.

A méreganyagok kisöprése következtében, valamint emésztésünk helyreállításával testsúlyunk is elkezdhet az ideális értékek felé elmozdulni, magyarán aki túlsúllyal küzd, az végre elkezdhet fogyni. Ez a fogyás pedig valóban tartós lesz, hiszen méreganyagoktól megszabadított testünk minden tekintetben egyensúlyi állapotba kerül.

A káros toxikus anyagok kivezetésével igen súlyos egészségügyi problémák is kezelhetőek, illetve megelőzhetőek, hiszen tulajdonképpen szinte valamennyi ilyen betegség mögött a felhalmozódott méreganyagok állnak.

Külsőleg is igen látványos hatásokat érhetünk el a májtisztítással, hiszen olyan makacs bőrproblémáktól szabadulhatunk meg végre, mint az akne, a pikkelysömör vagy akár az ekcéma.

Ráadásul egész szervezetünkkel együtt bőrünk is megfiatalodik, tehát rugalmassá és feszessé válik és kisimul.

Melyek a legjobb májtisztító és májvédő növények + ételek?

A természet szerencsére bővelkedik májtisztító növényekben, táplálékokban, így mindenki megtalálhatja az ízlésének leginkább megfelelő ételeket, melyekkel jelentősen támogathatja mája regenerálódását.

A gyógynövények közül kiemelkedik a máriatövis, mivel ez tekinthető a leghatékonyabb természetes májtisztító szernek. Rendkívül értékes hatóanyagai megújítják a májsejteket, stabilizálják a májsejtek sejthártyáját, valamint megkötik a káros szabadgyököket, amik igen veszélyesek májunkra és teljes szervezetünkre nézve.

További hatékony májtisztító gyógynövények az articsóka, a szagos müge, a csipkerózsa, az aranyvesszőfű és az apróbojtorján is. Ezekből remek májtisztító tea készíthető, melyek kúraszerű fogyasztása hozzájárul májunk méregtelenítéséhez.

Azonban mindennapi ételeink között is találunk olyanokat, melyek kitűnően tisztítják májunkat, így érdemes ezeket beillesztenünk táplálkozásunkba.

Ilyen májvédő ételek a fokhagyma, a zöld levelű zöldségek, a grapefruit, a kurkuma, az avokádó, a zöld tea, a dió és a citrom is. Ez utóbbit érdemes minden reggel éhgyomorra citromos víz formájában fogyasztanunk, mert rendkívüli módon serkenti a máj enzimjeinek termelődését.

Mi történik, ha nem tisztítjuk meg májunkat a méreganyagoktól?

Rengeteg kárt képesek okozni szervezetünkben a felhalmozódott méreganyagok, melyeket májunknak kellene semlegesítenie. Azonban ha májunk legyengül, és már nem képes ellátni ezt a létfontosságú feladatát, akkor előbb-utóbb panaszokat, betegségeket fog kiváltani a toxikus anyagok jelenléte.

Emésztésünk egyre kisebb hatékonysággal tud csak működni, s megjelenhetnek különféle emésztési-és gyomorproblémák is. Ezek aztán egyre súlyosabbá válhatnak, s így igencsak megkeseríthetik életünket, ráadásul egészségünket is jelentősen rombolják.

Ahogy egyre több méreganyag halmozódik fel szervezetünkben, úgy mi is egyre fáradtabbnak, elesettebbnek érezhetjük magunkat, és egyre többször betegedhetünk meg, mivel az immunrendszerünk védőereje is folyamatosan gyengül.

Amennyiben pedig a toxinok szintje nem csökken szervezetünkben, akkor ezek igen súlyos betegségeket is kiválthatnak, mint például a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a depresszió, vagy az ízületi panaszok.

Milyen betegségeket kezelhet, ha méregtelenítjük májunkat?

Májunk megtisztítása által megelőzhetünk számos betegséget, de ha már kialakultak, akkor sikeresen kezelhetjük őket. Így például rendkívül jótékony hatással lehet májunk – s ezáltal szervezetünk – méregtelenítése a magas vérnyomásra. Egy májtisztító kúra után jelentősen csökkenhetnek a betegségre szedett gyógyszereink, de akár el is hagyhatóak, ha teljesen optimalizálódott vérnyomásunk értéke.

A cukorbetegség is kezelhető májtisztítással, mivel májunk elégtelen működése miatt hasnyálmirigyünk sem képes kielégítően ellátni feladatait, s így kialakulhat a diabétesz. Viszont ha májunk visszaszerzi vitalitását, akkor ezáltal hasnyálmirigyünk működés is rendeződhet, így egyre hatékonyabban lesz képes az inzulint előállítani.

S mivel a depressziónak is szervi okai vannak, mely a máj működéséhez köthető, így májunk regenerálása révén a depresszió mértéke is csökkenhet, illetve meg is szűnhet  ez az állapot.

Mozgásszervi panaszaink mögött is a lerakódott méreganyagok állhatnak, mivel ezek az ízületekben és porcoknál is képesek felhalmozódni, ami gyulladásokat és erőteljes fájdalmakat válthat ki. Azonban ha tehermentesítjük májunkat a méregtelenítés által, akkor ezekről a helyekről is eltűnnek a toxikus anyagok, s ezzel megszűnhetnek a kínzó fájdalmak, és visszanyerhetjük mozgásunk szabadságát.

S bár az elhízás önmagában nem betegség, azonban számos súlyos kórhoz járulhat hozzá. Májunk megtisztítása hathatósan segíti az optimális testsúly elérését, mivel szervezetünk képessé válik a felesleges zsírraktárak felszámolására.

Nem jár veszélyekkel májunk megtisztítása?

Léteznek drasztikus májöblítések, melyek még az egészséges emberek szervezetét is megviselhetik, akik pedig bármilyen betegségben szenvednek, azok számra semmiképpen sem ajánlottak az efféle májtisztító eljárások.

Sokkal biztonságosabb módja májunk méregtelenítésének, ha valamilyen májtisztító kúrát hajtunk végre, mert így folyamatosan ürülhetnek ki a felhalmozódott toxikus anyagok, ami egyáltalán nem terheli úgy szervezetünket, mintha egyszerre próbálnánk tőlük megszabadulni.

Így a különféle gyógynövényekkel, természetes táplálékokkal végzett májtisztító kúrák mindenki számára biztonságosnak mondhatóak, azonban természetesen aki valamilyen betegségben szenved, az okvetlenül kérje ki orvosa véleményét, mielőtt bármilyen kúrába kezdene bele.